Aknamezők

ujonc-hegyivadasz
Az újonc hegyivadász
(Vezérszállás, 1941. november)

Béres József katonaévei 1941. október 13-án kezdődtek a 25. Hegyivadász Zászlóaljban. Az első időszakból még szép emlékeket őrzött. Rohamos gyorsasággal emelkedett a ranglétrán. Először műszaki ismereteket oktatott, majd őrvezető, tizedes, szakaszvezető lett és karpaszományos is lett volna, de az a rang csak érettségivel rendelkezőknek járt. Kassán beiratkozott levelező gimnazistának, közben szakaszparancsnok lett. Ez a gyors felemelkedés anyagilag is segített a fiatalemberen, hiszen így már jó zsoldot fizettek neki.

1943-ban a leszerelés helyett a frontra vezérelték, mert a Don-kanyarban elszenvedett vereség után minden katonára szükség volt. Hősiességéért őrmesteri rangot kapott, ami nagyon ritka volt olyanok között, akik nem voltak karpaszományosok, majd hadnagy lett. Az orosz hadsereg feltartóztatása volt a feladata.

Béres József sok kitüntetést kapott már katonaévei során is. 1944-ben Kis Ezüst Vitézségi Érmet, miután átjuttatta katonáit a Prut folyón. Majd Nagy Ezüst Érmet és a 200 fős harmadik század Deljatinál történő megmentéséért Arany Vitézségi Érmet is adományoztak neki.

bajtarsakkal
Őrvezetőként a bajtársakkal
(Alsóverecke, 1942)

Az embereiért mindig nagy felelősséget érzett, és ha úgy látta, egy felettese indokolatlanul küldi veszélybe az őket, még a parancsot is megtagadta. Háborúban, parancsmegtagadásért kivégzés jár, őt is halálra ítélte a rögtön ítélő bíróság. Béres csodával határos módon menekült meg: az ítélethirdetéskor a százados egy aknarobbanástól szörnyet halt. Később maga Béres József is megsérült, bal karjába repeszek fúródtak. A kassai kórházba került, ahol nem bírta a viszonyokat. Egy nővér segítségével egy éjszaka megszökött. Pár nap múlva megtudta, hogy pont a szökés éjszakáján a kórházat porig bombázták. Az áldás tehát nem múlt el a feje fölül.

Úgy esett, hogy amikor 1945 májusában Hlinskóban alakulatával “laza hadifogságba” került, azaz a várost nem hagyhatta el, de egyéb módon nem korlátozták személyes szabadságát, Béres észrevette, hogy egy autó majdnem elüt egy férfit. Mivel ez a férfi nem vette észre a közelgő járművet, Béres rávetette magát, így megmentve az életét. A férfi magasrangú cseh tiszt volt, egyben a város parancsnoka, aki először félreértette a helyzetet, és fegyvert szegezett a fiatalemberre. Később azonban, miután kiderült a félreértés, hálából elvonulási engedélyt adott Béresnek és katonáinak. A fiúk indulhattak haza!

ifju-szakaszvezeto
Az ifjú szakaszvezető
(Munkács, 1942. szeptember)

A helyzetüket viszont nehezítette, hogy nem volt civil ruhájuk. A szovjetek hamarosan el is fogták őket. Béres elmondta, életében nem rettegett annyira, mint abban a percben. Hányszor megmenekült a halál torkából, hányszor nézett farkasszemet a legnagyobb veszélyekkel, és most itt, hazafele tartva, a célhoz ily’ közel kell bevégeznie? Két szovjet katona vezette őket egy elhagyatott területre, ám amikor az egyik a másiktól tüzet kért, a magyar fiúknak sikerült egérutat nyerniük.

A debreceni pályaudvaron megtudták, hogy Záhonyba még tehervonat is csak két nap múlva indul. Nem tudtak várni: gyalog keltek útra. Négy év után, szakállasan, csontra fogyva ért az utcájukba, az édesanyja mégis már messziről megismerte, és kiáltott, rohant feléje… “Itthon van a fiam!” Pár napnyi pihenés és kényeztetés után azonban nem tehetett mást: körülnézett, és nekilátott, hogy megszervezze a romos falu rendbehozatalát…